

Valenta László, a Dunaújvárosi Főiskola Anyagtudományi és Gépészeti Intézetének igazgatója elmondta „A robottechnika fejlesztésére Magyarországon jóval kevesebb pénz jut, mind például Japánban, de tapasztalataikat és képzettségüket tekintve a magyar programozók felveszik a versenyt a nemzetközi élmezőnnyel."
Való igaz, hogy a fejlett keleti ország feladja a leckét, ám az itthoniakat sem kell félteni!
A versenyzőknek olyan, körülbelül 30 cm magas robotokat kellett programozniuk, amelyek külső irányítás nélkül végezték el a feladataikat.
Az érdeklődőket több érdekesség is várta a versenyarénában. Kipróbálhatták például egy pneumatikus - azaz léghajtással működő - autót, olyan büntetőket rúghattak, amelyet egy (focikapus) védett ki, továbbá, a verseny sajtótájékoztatásán bemutatásra került - itthon először - az a biológia alapú, festői mozgású „medúzarobot" (Festo Bionic AirJelly), amelyet a Festo cég a 2008-as hannoveri világkiállításra készített el. A Festo egyébként ipari automatizálással foglalkozik, és 1000 liter héliummal működő kiskedvencük, az AirJelly a rendezvény teljes légterében lebegve mutatta be a jövő lehetséges repülési technológiáját.
Az AI-val (mesterséges intelligenciával) működő robotok lelke a webkamera, ennek segítségével igazodnak el, térképezik fel a környezetüket. Ilyen önműködő robotokat a logisztika és az autógyártás területén használnak, de a veszélyes üzemterületek megközelítésére is alkalmazzák őket, az emberi kreativitást azonban még nehéz velük pótolni.
A verseny tétje egyébként a londoni, illetve szingapúri világversenyekre való kijutás volt. Előbbin a HISZK Gregus Máté Tagintézménye, utóbbin pedig a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának csapata képviseli majd hazánkat.
Sok sikert nekik!