Konferencia, rendezvény, díjak
EDUCATIO 2009
A 10.000 m2 alapterületű kiállításon a felsőoktatási intézmények mellett tankönyvkiadók, taneszköz gyártók és forgalmazók, külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények, oktatással foglalkozó kutatóintézetek vesznek részt. Színvonalas szakmai programmal és előadásokkal várják az iskolák tanárait és vezetőit, illetve az oktatás különböző területein érdekelt cégek mint kiállítók képviselőit. Olyan intézmények, cégek és szakemberek mutatkoznak be, akik meghatározó szerepet töltenek be a mai magyar oktatás fejlődésében. A kiállítás tehát egyedülálló lehetőséget biztosít a pedagógusok és intézményvezetőik számára, hogy figyelemmel kísérjék a szakma újdonságait, a taneszközök és módszerek korszerűsödését. A szakmai érdeklődők mellett számítunk az alap-, közép- és felsőfokú intézmények diákjai, szüleik és tanáraik részvételére. A kicsiket színes programokkal, érdekes oktatási és készségfejlesztő eszközökkel, játékokkal, a nagyobbakat szórakoztató programokkal, internetes számítógépekkel várják.
A továbbtanulásra készülő középiskolások "gyakorló egyetemistáktól, főiskolásoktól" kaphattak választ kérdéseikre - színesebb, személyes élményeken is alapuló tájékoztatással könnyítendő a megfelelő iskola kiválasztását. Az előző évek kiállításainak sikere alapján a két nap során mintegy 40.000 látogató - középiskolás diákok, szülők, pedagógusok, intézményvezetők és -fenntartók - megjelenésére számítanak.